Az egyik legidegesítőbb helyzet a „Majd hívlak...” és a várakozás ami ezután következik... Megcsörren a telefon és majd kiugrik a szíved a helyéről, amíg meg nem látod, hogy csak a barátnőd hív... Előre elnézést kérek a férfiaktól, de ez most egy nőknek szóló poszt. Bocs fiúk, de Ti nem szoktátok felhívni a nőket, ezért most had fejtegessük egy kicsit, mit is tehetünk mi egy ilyen helyzetben. :)

Első randi után

A tipikus szöveget mindenki ismeri, várd meg amíg Ő keres... a mai világban már nem csak a férfi kereshet a randi után. A nők időnként türelmetlenek. Ki ne ismerné azt az érzést amikor ötpercenként megnézzük a telefonunkat, hogy csörgött, vagy írt? Ha nem jelentkezett, akkor ellenőrizzük, hogy nincs-e lehalkítva a készülékünk, vagy nem lehet, hogy nem vettük észre azt a bizonyos nem fogadott hívást... ugye, ugye hölgyeim? Na mármost ha a férfi nem jelentkezik annak több oka lehet. Kár rögtön arra gondolni, hogy nem érdekeljük. Ez is előfordulhat, de sok más is lehet a háttérben.

Előfordulhat, hogy elfoglalt, vagy bátortalan. Nem tudja mit mondjon ezért inkább halogatja azt a bizonyos telefont. Egy bátor nő viszont miért ne írhatna egy kedves üzenetet a kiszemeltnek? Semmi nyomulás természetesen, csak valami átlagos kérdés.. „Hogy telik a napod... Hogy vagy.... Eszembe jutottál, gondoltam írok neked...” és még hosszasan sorolhatnánk. Ha a férfi erre válaszol akkor vélhetőleg érdekli a hölgy, csak bátortalan volt és nem tudta milyen szöveggel keresse. Vagy a kudarctó riadt meg, nem volt benne biztos, hogy érdekli a nőt, ezért inkább nem is jelentkezett. Ha a férfi nem reagál az üzenetre, akkor akármennyire is szeretnénk, ne zaklassuk. Keresni fog ha akar, de ne legyünk erőszakosak, azzal nem érünk el semmit. Nem érdemes olyan valaki után futni akit nem érdeklünk, az esélyt megadtuk, nem élt vele...

A másik variáció a várakozás, majd jelentkezik ugye. Szerintem ha egy héten belül nem jelentkezik, akkor felejtős. Ez már így is túllép a háromnapos randiszabályon, de mi türelmesek vagyunk és várunk...

Egyéjszakás kaland után

Ha nem keres az együtt töltött éjszaka után ne csodálkozz. Az egyéjszakás kalandok után nem feltétlenül jelentkeznek a férfiak, mert eleve benne van a nevében, hogy ez egy éjszakáról szólt. Vannak aranyos férfiak, akik mégis küldenek egy üzenetet, vagy keresnek, de lehet, hogy csak azért, mert szeretnék, hogy legyen folytatás... Ha az éjszaka után rájöttél, hogy többet akarsz és randizni szeretnél a férfival akkor ez egy bonyolult szituáció. Az egyéjszakás viszonyokból ritkán lesz kapcsolat, de a kivételek erősítik a szabályokat. Ebben az esetben neked kell lépned, keresd a férfit, de finoman add a tudtára, hogy nem az éjszakát akarod megismételni, hanem randizni szeretnél. Ha van hozzá kedve, találkozhattok és van esélyetek az ismerkedésre... Azért fontos, hogy előre tisztázd mit is szeretnél, mert a helyzet félreérthető és lehet, ha úgy véli, hogy az éjszakát akarod megismételni, akkor sok esélye nem lesz a kapcsolatnak. Jobb tiszta lapokkal játszani.

Barátság extrákkal

Ha egy üveg bor mellett vitattátok az élet nagy dolgait és úgy alakult, hogy több lett a beszélgetésből, már kár bánnod. Változtatni már nem tudsz rajta, de a barátságnak nem kellene rámennie egy túlfűtött éjszakára. Ebben az esetben nyugodtan keresheted a barátod, jobb tisztázni, hogy mi is történt. Lehet, hogy a férfi nem fog jelentkezni, mert nem akar megbántani, vagy attól tart, hogy a barátság itt megszakad. Ha megbeszélitek mi legyen, akkor mehet minden úgy mint azelőtt, vagy lehet egy igai barátság extrákkal, ez csak rajtatok múlik. Ebben a helyzetben nem várhatjuk el a férfitól, hogy ő jelentkezzen, ha már eleve a barátságból indulunk ki, mi is felhívhatjuk. Ha nem akar beszélni a történtekről, akár a szőnyeg alá is söpörhetjük a történteket, de csak akkor, ha ez egyik félnek sem okoz sérelmet.

Minden helyzet egyedi

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy ez a helyzet más mint a többi, legyen az randi utáni várakozás, vagy egyéjszakás kaland, vagy egy baráttal töltött romantikus éjszaka. Ezért a legjobb tanács, hogy hallgass a megérzéseidre. Ha úgy gondolod keresned kell, tedd azt, ha kínosnak tartod ne keresd. Viszont akkor ne siránkozz, hogy várnod kell. Az előfordulhat, hogy azért nem keres mert nem akar semmi többet tőled... egy érett férfi ezt burkoltan a tudtodra adja és nem hiteget. Ha ez a helyzet akkor kár kétségbeesni, akármilyen nehéz is el kell fogadni, hogy így döntött. Lehet persze küzdeni, de kérdés, hogy érdemes-e? Igen tudom, minden helyzet más és mindig van egy-egy városi legenda, ami éppen hasonló a mi aktuális történetünkhöz, amelynek persze hatalmas esküvő a vége... ezért ha úgy érzed, hogy érdemes nyomulnod, akkor hajrá, de azért ne felejtsd el, hogy nő vagy... Akármennyire is tetszik egy férfi és akármennyire is megváltoztak a szabályok (vagy már nincsenek?) még mindig vannak olyan dolgok, amiket a férfiaktól el lehet várni.

Kíváncsi vagyok nektek mi a véleményetek. Felhívjátok a férfit, ha nem keres a randi utáni napon, vagy inkább türelmesen ücsörögtök a telefon mellett? Férfiak miért mondjátok, hogy majd hívlak, ha nem akartok telefonálni? Tudom ez költői kérdés, de érdekelne, mi a véleményetek.

Az elmúlt időszakban leginkább női szemszögből vitattuk meg a dolgokat itt a blogon. Ezért most arra gondoltam, hogy a férfi olvasóinknak is kedveznünk kellene. A téma adja magát, milyen nőre vágynak a férfiak?

Erre alapból sokan rávágnák, hogy 90-60-90, de ez is csak egy ideáll és egy nőt nem csak a méretei jellemzik. Azt szerintem elfelejthetjük, hogy csak a szőkék, barnák, nagymellűek, karcsúak, ducik jönnek be a férfiaknak, mert mindenkinek más tetszik. Így nem dobozolhatjuk be a nőket, hogy ha 40 kiló vagy és szőke, kék szemű akkor tetszel majd a férfiaknak, ha nem akkor így jártál... Persze ha megkérdezünk egy pasit, akkor gond nélkül elmondja milyen az ideális nő külseje, általában a modell külső, vagy éppen színésznő jellegű hölgyek a nyerőek (elméletileg), a gyakorlatban viszont ez nem így van. Álmodozni lehet, de a realitás kicsit más, mivel nem ítélhetünk csak a külső alapján. Hiába a kerek popsi és nagy cicik, vagy éppen agyon szilikonozott ajkak, ha a hölggyel nem lehet két értelmes mondatot váltani. Vannak olyan pasik akiknek ez egy ideig megfelel, mert lehet villogni a barátnővel, majd egyszer csak rájönnek, hogy nekik ennél több kell.

A férfiak elvárása szerintem kortól, neveltetéstől, személyiségtől függő. Tehát nincs egy konkrét nő típus, aki bejön a pasiknak. Vannak bizonyos személyiségjegyek amik vonzóbbá tesznek egy nőt, de mindenki másra bukik. Például sokan úgy tartják, hogy az erősebbik nemhez a hasukon keresztül vezet az út, tehát egy nő főzzön jól. Ezt nem minden férfi igényli és a mai fiatalok már nem feltétlenül töltenek annyi időt a konyhában, mint ezelőtt néhány tíz évvel. A nők is dolgoznak ugye és napi 8-10 óra munka után kétséges, hogy háromfogásos vacsit akar-e készíteni...

Na de azért vannak fontos dolgok. Ha egy férfi komoly kapcsolatot akar, akkor külsőleg (jogosan) elvárja, hogy a nő rendezett legyen. Nem kell karcsúnak lennie, de adjon magára, legyen rendben a haja és a körmei. A smink csak szerintünk olyan fontos, sok férfinak fel sem tűnik. Ők nem tudják, hogy a szempillaspirál és a púder csodákra képes. :-) Ami viszont fontos, hogy egy nő ne veszítse el a nőiességét, a szépség ne csak addig legyen fontos amíg összeköltöznek. Tény, hogy a külső nem minden, viszont ezeket a dolgokat vesszük észre először és ha valakivel együtt élünk akkor is lényeges, hogy tetszetős legyen.

A belső értékek ennél is lényegesebbek. A nő legyen megbízható, de időnként kiszámíthatatlan, ez csak azért szükséges, hogy mindig meglepetést tudjon okozni a kedvesének. Az a bizonyos titokzatosság, amely minden nőben ott lakozik nagyon vonzó a férfiak számára. Legyen kedves és gondoskodó, ne hisztizzen. A férfiak logikus lények, az ordításból nem sokat értenek, a racionális gondolatok, a kommunikáció viszont célravezető. Sok férfi nyavalyog, hogy a nők órákig készülődnek és hasonlók. Tehát elvárnák, hogy szépek legyünk, de ne kelljen ránk várni – ilyen nincs :)

Összegezve a nagybetűs nő legyen szép, nem baj ha nem karcsú, de legyen szép és jól ápolt. Legyen okos, megbízható, titokzatos, amikor szükséges legyen jó hallgatóság, de ha kell akkor a gondoskodó anyuka szerepet is vállalja be, még akkor is ha éppen egy 40 éves „csecsemő” lelki nyűgeit kell meghallgatnia. Társaságban tudjon viselkedni, ne legyen kihívó, de azért a férfi minden barátja legyen irigy... ezt nem könnyű megoldani, de meg lehet! A határozottság, az erős nő alapból vonzza a férfiakat, bár ezt sokan tagadják. Nem azt mondom, hogy a nő legyen a domináns személy a kapcsolatban, de legyen saját véleménye, akarata. Az elképzelései mellett tudjon érvelni és NEM hisztizni. Ettől a férfiak kiborulnak – valljuk be, hogy jogosan... Az magától értetődik, hogy az erotika terén legyen a nő kiemelkedő képességű, tudjon csábítani. Ez minden férfi álma... és ne fájjon gyakran a feje :-) Az egyéb dolgok, mint a tud főzni, vagy házias, vagy sem már megoldhatóak. Az előny ha gyerekszerető, mert akkor lehet vele hosszútávra tervezni. A férfiak általában gyereket akarnak, ez biológiai ösztön, így fontos, hogy a nő gondoskodó legyen. Mondjuk a mai nők sokat változtak még az előző generáció hölgytagjaihoz viszonyítva is. A nők szerepe is megváltozott, ez itt nagyon szépen ki lett fejtve.

Az viszont tény, hogy minden férfi más és más, így egyhangúan nem jelenthetjük ki, hogy ezek azok a tulajdonságok, amikbe majd a szőke herceg beleszeret. Nőként nekem ezek a dolgok jutottak eszembe, úgy veszem észre, hogy ezek fontosak a férfiaknak. Viszont várjuk a hozzászólásokat, kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményetek! Milyen az ideális nő?

Lehetsz szingli, élhetsz párkapcsolatban, lehetsz fiatal, vagy idős van valami ami mindannyiunkban közös, kortól, nemtől és családi állapottól függetlenül! Mégpedig, az hogy szeretünk otthon lenni. Persze csak akkor, ha haza megyünk, az otthonunkba és nem csak egy lakásba, amely kopár, rideg és sivár.

A lakás hangulata, a lakók közérzetét is befolyásolja. Ha eddig üresnek tűnt a szobád, vagy a nappalid, ha hiányzott az a valami, az a megmagyarázhatatlan kis plusz, amit talán meg sem tudsz fogalmazni, csak érzed, hogy kell valami amitől barátságosabb, otthonosabb lesz a lakásod, akkor a falmatrica neked lett kitalálva!

A falmatricák varázslatos hangulatot keltenek. Nem kell átrendezni a lakást, vagy kifesteni, újratapétázni ahhoz, hogy egy kis színt vigyél az otthonodba. Ami a legjobb a falmatricában, hogy az aktuális hangulatodat is tükrözheti. Az ágyad fölött lehetnek szárnyaló madarak, vagy hatalmas vörös szívecske, de akár a béke angyala mellett is dönthetsz, aki őrzi álmodat.

A nappalid díszíthetik idézetek, röpködő pillangók, vagy éppen egy szobor szerű matrica, amely különleges hangulatot ad az otthonodnak. Választhatsz feketét, vagy színeset, kicsit, nagyot, vagy hatalmasat, lehet matt, vagy fényes, de ha szeretnéd akár foszforeszkáló is. A kínálat hatalmas, már-már zavarba ejtő, mert annyi gyönyörűség van, hogy nem könnyű közülük választani.

A falmatrica jól mutat a hálószobában, a nappaliban, de a konyhában, sőt még a fürdőszobában is. Egy üzlethelyiség pedig egyedivé varázsolható az alkalmazásával. A művészetek kedvelői, az Art kategóriában számos különleges darab közül választhatnak, amelyekből árad az a bizonyos plusz, ami ahhoz kell, hogy otthon jól érezd magad.

Most felmerülhet bennetek a kérdés, hogy miért is írok a falmatricáról, hiszen a blog alapvetően nem lakberendezés témájú. A válasz nagyon egyszerű, beleszerettem! Imádom, hogy a lakás otthonná varázsolható anélkül, hogy hatalmas összegeket kellene rá költeni, hogy a hálószoba pillanatok alatt angyalivá, vagy akár démonivá változtatható. Ami a legjobban tetszik, hogy ha nem találod meg a kínálatban amit keresel, akkor gond nélkül elkészítik neked azt a falmatricát, olyan méretben amilyenről álmodoztál. Lehet az kép, vagy egy idézet, ami illik a hangulatodhoz, amitől jobban érzed magad mikor belépsz a lakásba, ami mosolyt csal az arcodra az álmos reggeleken.

A falmatrica felragasztása nagyon egyszerű, a nők is könnyedén elboldogulnak vele! A matricák megrendelése csupán pár kattintás és ezt követően nemsokára élvezheted az újjászületett otthonod különleges hangulatát. A gyerekszoba is egyedivé varázsolható ezekkel a szépségekkel! Nem kell kínlódnod a festéssel, ha egy macit, vagy egy kisautót, esetleg állatkákat szeretnél a gyermeked szobájának falán látni. A kicsik is nagyon élvezik, ha a környezetük szép és barátságos.

A Katica Matrica bolt termékkínálata hatalmas, itt tényleg mindenki megtalálja azt ami tetszik neki, ami illik az otthonához, stílusához, hangulatához. Ráadásul az árak is nagyon előnyösek és rengeteg akció van, így nem kell nagy költségekre számítani, ha egy kicsit szeretnéd feldobni az otthonod.

Már tudom, hogy az a kis plusz ami a lakást megkülönbözteti az otthontól nagyon sokat számít. Ha a kopár falak helyett egy vidám képet látsz reggel amikor felébredsz, vagy délután mikor belépsz az ajtón jobb lesz a hangulatod. Hogy számotokra is könnyedén elérhető legyen a falmatricák széles választéka, egy ideig minden cikkben szerepelni fog a bolt bannere. Így csak egy kattintás és már át is nézhetitek a kínálatot, kiválaszthatjátok azokat a matricákat, amelyek tetszenek nektek. Jó vásárlást kívánok, remélem a Ti lakásotok is otthonná alakul! A webshopot itt találjátok.

A blog láthatjátok alapvetően pozitív oldalról közelíti meg a dolgokat, de mostanában annyi barátnőmmel, ismerősömmel beszélgettem, aki azon siránkozik, hogy „csak neki nincs normális kapcsolata”, hogy ezt muszáj megosztanom veletek.

Kezdjük az elején adott egy fiatal, csinos nő aki nem csak szép de okos is, de valahogy nem olyan pasikat fog ki, akik megfelelőek lennének egy normális kapcsolathoz. Aki pedig tökéletes lenne az természetesen foglalt és persze házas, meg már van egy rakás gyereke... mit lehet ebből a helyzetből kihozni? Hát elgondolkodtató... vagy be lehet érni egy olyan pasival, aki nem felel meg maximálisan az elvárásoknak, vagy lehet epekedni egy olyan után aki már foglalt... mit választ egy érett, felnőtt nő? Hát természetesen az utóbbi variációt, ebben nincs logika, tudom, de ott a kémia, a vonzalom, a szerelem, lángolás, a vágy, vagy bizonyítási kényszer, ami miatt az kell aki nem kellhet(ne).

Kezdem azt gondolni, hogy mi nők a nem szót – kihívásnak érezzük és rögtön kényszeresen be akarjuk bizonyítani, hogy a nem az márpedig igent jelent és lehet ebből csodás kapcsolat akkor is ha a pasi nős, gyerekei vannak, vagy éppen nőcsábász akinek egy szavát sem lehet elhinni. Miért dőlünk be a romantikus mondatoknak, a bormámoros pillanatokban a nagy vallomásoknak – amiket általában vagy foglalt pasik, vagy megbízhatatlan alakok hajtogatnak? A kérdésre sajnos nem tudom a választ, talán csak az a fránya kémia akarja megőrjíteni az embereket és úgy tűnik jó úton halad, ha a körülöttem lévő siránkozó nőkből indulok ki.

Miért foglalt minden jó pasi?

Na ez az a kérdés, amire a választ talán majd egy másik életben tudjuk meg... az iróniát félretéve lehet, hogy felértékeljük az adott pasit, csak mert foglalt? Vagyis ha másnak is kell akkor az jó és a versengés a bebizonyítom, hogy én erősebb vagyok érzés dúl bennünk és emiatt kapálózunk, hogy a miénk legyen? Fura az élet, de az ilyen esetek nagyon 50-50%-sak, vagyis vagy bejön, vagy nem, ha nem akkor a szíved, lelked romokban hever de legalább megpróbáltad... ha bejön akkor remélhetőleg a világ legboldogabb embere leszel és nem utólag jössz rá – miután esetleg szétrobbantottál egy családot, hogy hát izé nem is ő a tökéletes pasi...

Megbízhatatlan férfiak

Ők a külön kategória, akikhez nem, hogy egy poszt, de egy könyv sem lenne elég. A megbízhatatlan férfiak csodás kisugárzásúak, mellettük igazi nőnek érzed magad, szenvedélyesek és emellett biztonságérzetet is sugároznak (az adott éjszakára) és persze szédítenek, mert a kommunikációs készségük is nagyon jó. Ennek be lehet dőlni és lehet azon mélázni, hogy biztosan komolyan gondolja – ilyenkor a logikát hajlamosak vagyunk kikapcsolni és a realitásérzetünknek megálljt parancsolunk, mert reménykedni olyan csodás... bízni valamiben, hogy majd felhív, megváltozik, elválik, nem nőzik, az enyém lesz és boldogan élünk amíg... amíg nem lesz meg az új kiszemelt... Vagy felfoghatjuk úgy is, hogy ez egy remek viszony és persze hívni fog (ha jól telt az este...) de nem rá kell alapozni. És akkor most jön a női meglátás, mi erre képtelenek vagyunk, genetikailag kódolva van belénk, hogy reménykedjünk és meg akarjuk váltani a világot. Ezzel különösebben nincs is baj, mert ha ez nem így lenne akkor a világ csak stagnálna, de attól még nagyon fájdalmas tud lenni.

Ismeritek azt az érzést, amikor fáj, de azt sem tudjátok megmondani, hogy mi csak érzitek, hogy mardossa a lelketeket... hol boldogak vagytok és majd kiugrottok a bőrötökből, mert írt egy e-mailt, esetleg felhívott amikor a felesége éppen nem volt ott... máskor pedig csődtömegnek érzitek magatokat, mert nem a tietek az a bizonyos nagy Ő. - aki nem is biztos, hogy az igazi, csak éppen most vonzó... Ettől persze még úgy érzi az ember lánya, hogy csak neki nincs boldog kapcsolata, mindenki normális életet él, mindenki boldog, csak ő nem... Kedves hölgyek! - hányszor szenvedtünk már egy férfi miatt? Hányszor jöttünk már rá utólag, miután megettük a csokikészletet, megnéztük az összes romantikus vígjátékot és borozgattunk egy kicsit (vagy többet), hogy nem érdemes, majd jön másik, aki megérdemli, hogy szeressük, aki mellett nem fogunk szenvedni... szeretni fog és nem mi fogunk utána futni... (reménykedjünk benne, hogy így lesz) szerintem minden nőnek ismerős ez a helyzet. De az adott esetben, amikor elhangzanak a szép szavak, rosszabb esetben ígéretek, úgy ölel mint még senki, úgy csókol, hogy beleremegsz a józan ész szabadságra megy és nem akarsz abba belegondolni, hogy máskor is éreztél már ilyet és jéééé elmúlt, persze fájt, szenvedtél pár napig, de kiheverted... majd jött a következő és kezdődött újra a reménykedés.

Előfordul, hogy eltöltünk egy csodás éjszakát (vagy többet) valakivel, akibe úgy érezzük bele tudnánk szeretni és rossz esetben rögtön átveszik az irányítást a hormonok és bele is szeretünk. Ilyenkor a nap álmodozással telik, csak arra vágyunk, hogy vele legyünk, ha foglalt, vagy nőcsábász akkor gond nélkül meg is magyarázzuk magunknak, hogy miért... lelki sérült, nem akarja megbántani a feleségét... azzal a nővel nem is volt semmi csak... szóval felmentést keresünk és találunk is, egy ideig saját magunkat nézzük inkább hülyének mintsem elfogadjuk a realitást. Utána jön a mélypont, „nekem a legszörnyebb... szenvedés az életem, a világ összes problémája az enyém... én mindent megteszek még sincs egy normális kapcsolatom... szeretem, de ő nem vesz komolyan...” ugye nem kell tovább sorolnom, értitek mire gondolok? Azt hiszem, hogy ez a természetes velejárója az euforikus éjszakáknak, a másnap nem mindig jó... néha pár hét telik el úgy, hogy nem jó, hogy fáj és vársz, reménykedsz... Ha időközben jelentkezik, vagy nem bírod ki és te keresed és megkérdezi, hogy vagy, akkor azt már elegendő indoknak kezelhetjük és tervezhetjük az esküvőt. Igen beleképzelünk dolgokat egy kapcsolatba, románcba, viszonyba, de ha nem tennénk nem is lenne jó.

A legrosszabb eset...

Mi lehet az? Ha eddig nem találtátok ki, akkor elárulom: a házas és egyben megbízhatatlan férfi, aki nem csak neked, de még sok nőnek mondja, suttogja ugyanazt... miközben a feleségének beadja, hogy megbeszélése van, esetleg üzleti úton van... Szóval hölgyeim tény, nincs igazság, sok jó pasi foglalt, vagy megbízhatatlan esetleg kettő az egyben, de ettől az élet még megy tovább és csodálatos. Ezt nem könnyű felismerni amikor magad alatt vagy és a könnyeiddel küszködsz, miközben romantikus filmet nézel, vagy sírós dalokat hallgatsz, de az élet megy tovább és nagyon sok jó vár még rád. Azt se feledjük, hogy minden rosszban van valami jó, talán csak szükséged volt a tapasztalatra, hogy máskor jobban válassz, vagy tényleg boldog kapcsolat lesz még az illetővel (valamikor) de meg kell tanulnod türelmesnek lenni... utólag kiderül mi volt a jó abban a helyzetben, kapcsolatban, reménykedésben. Tudom, örök optimista vagyok, de mindennek két oldala van és rajtunk múlik, hogy a jót, vagy a rosszat látjuk meg az adott helyzetben. Normális férfiak vannak és előbb-utóbb mindenkit megtalál a szerelem, de ehhez türelem kell, még akkor is ha nagyon nehéz várni...

Mi a véleményetek a témáról? Szerintem nincs olyan nő aki ne futott volna már össze olyan pasival aki elcsavarta a fejét, álmaiban már hozzá is ment feleségül, de a fickó foglalt volt, vagy azt sem lehetett elhinni neki amit kérdez... Férfiak, kíváncsi vagyok ti, hogyan látjátok a helyzete?

Lehetünk szerelmesek olyan emberbe aki nem vonzó a számunkra? Igen! Na és akkor most kedves olvasó ne borzadj el, eleinte én is azt gondoltam, hogy ez lehetetlen, de amíg az ember nem tapasztalja meg addig nem értheti meg teljesen ezt a helyzetet. Van aki ezt nem vallja be magának, de mindenkinek egy adott típus jön be, van akinek a szőkék, soványak, izmosak, magasak stb. tetszenek. Mások szóba nem állnának szemüvegesekkel, kis mellűekkel, alacsonyakkal, sörpocakosakkal és sorolhatnánk. Igen, általánosítok mert mind a két nemet érinti a téma.

Adott egy férfi, vagy nő ( ízlés szerint :-) ) aki fizikailag nem az eseted, mert Te a magasakat szereted, ő alacsony, neked a zöld szem jön be, az övé kék, vagy barna, a kisportolt férfiakra – karcsú nőkre buksz, ő nem izmos, vagy ha nő akkor éppen nem karcsú, de van benne valami... Beszélgettek, a hozzáállása, a tudása, az elképzelései elkápráztatnak, majd rájössz, hogy nem szép, vagy nem jóképű (lehet, hogy csak neked nem tetszik) mégis sok bennetek a közös, már már azt érzed, hogy egyformák vagytok. És ekkor jön a felismerés, a külső annyira nem is számít... megcsókol... és te élvezed, sőt viszonzod, az erotika tekintetében is fantasztikus, odaadó és figyelmes, rád összpontosít nem önző. Fel kell ismerned, hogy egy Adonisz, vagy egy bombázó jól mutat de általában kevésbé odaadóak mint a szerényebb külsővel rendelkező emberek. Majd jön az újabb meglepetés, az éjszaka jól telik vele, sőt jó érzés hozzábújni, megnyugtat a tudat, hogy melletted van, jó vele aludni és ami még ennél is érdekesebb jó mellette ébredni. Átölel és olyan megnyugvás, kellemes érzés, biztonságérzet uralkodik el rajtad mint még soha, pedig nem ő álmaid férfija/nője. Már szebbnek is látod, a dolgok amik eddig nem tetszettek más színt kapnak, kevésbé fontos a külseje mert érzed, hogy olyan dolgokat adhat meg neked amiről eddig álmodni sem mertél. Vagy már megkaptad valakitől de azt hitted, hogy az csak egy szerencsés eset volt és ilyen nincs csak a mesékben... És ekkor arra kezdesz összpontosítani, hogy mi az ami tetszik benne ahelyett ami nem tetszik. Alacsony, sebaj szép a szeme... pocakos, nem gond izmos a karja és a világ legjobb érzése ha átölel... nem jóképű, kit érdekel amikor olyan jól csókol... és sorolhatnánk. Ezzel csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy néha hajlamosak vagyunk a külső alapján ítélni, de ha esélyt adunk valakinek aki nem feltétlenül az ideálunk kiderülhet róla, hogy ő a tökéletes személy számunkra. Ez érvényes nőkre és férfiakra egyaránt.

Manapság mindenki a legszebb, legcsinosabb, legizmosabb emberekre vágyik, pedig a belső ennél sokkal fontosabb. Nem azt akarom mondani, hogy akkor most válasszuk az elhanyagolt külsejű, magukkal nemtörődő embereket, mert az majd milyen jó lesz. De attól, hogy valaki nem jön be külsőre még lehet a másik felünk. Ha megismerjük és adunk neki egy esélyt talán rájövünk, hogy nélküle élni sem tudunk. Lehet, hogy ez most nagyon romantikus, talán kissé leányregényes véleménynek tűnik de ez az igazság. Másrészt attól amiért valaki nem a mi esetünk még nem biztos, hogy csúnya... csak épp nekünk nem tetszik. Lehet, hogy másokat viszont vonz... senkiről nem lehet kijelenteni, hogy csúnya, mert mindenkiben ott a belső szépség és azok a tulajdonságok amelyek ahhoz kellenek, hogy boldog legyen egy kapcsolat. Nőként azt mondom, hogy inkább legyen pocakos, szemüveges, alacsony, ráncos... de szeressen, mintsem egy Adonisz aki felületes és nem is érdekli mi van velem csak jól mutatok mellette. Ez így durván hangzik de tömören ez az igazság. A külső nem minden és ne feledjük, hogy azért tenni is lehet, hogy valaki jól nézzen ki, de a belső szépség, az odaadás, a kedvesség, a szeretet, a biztonság amit a másik sugároz, a megnyugtató érzés, hogy ott van veled, melletted, az eufória amit akkor érzel ha vele vagy és a tekintete ami sugárzik amikor rád néz az nem szépség függő.

Sokan most azt gondolhatják, hogy aki így gondolkodik az beéri kevesebbel is... pedig mindenkinek a legjobb jár... ez így igaz, mindenki megérdemli a legjobbat, de ne feledjük, hogy különbözőek vagyunk … neked és nekem nem ugyanaz a jó (szerencsére – különben vetélkedés lenne az életünk) lehet, hogy te attól vagy boldog, hogy a nő/férfi akivel kimész az utcára olyan vonzó, hogy mindenki megnézi. Lehet, hogy engem ez nem érdekel, mert nekem az a fontos, hogy mi az amit adni tudunk egymásnak, nem számít ha nem nézi meg mindenki, amíg én tudom és érzem, hogy nekem ő a legszebb – még akkor is ha te és esetleg mindenki más csúnyának látja. Lehet, hogy én felfedezek benne olyan tulajdonságokat, amelyek téged nem is érdekelnek, vagy esélyt sem adsz neki, hogy megmutassa milyen is ő valójában, mert nem vonz. Mindenki mást keres egy személyben és mindenki másra vágyik, így a boldog kapcsolatok is az elvárásainktól és a választásunktól függenek. Úgy gondolom nem kell mindenkinek tökéletes külsejűnek lennie ahhoz, hogy azt érezhesd te vagy a világ legboldogabb embere mellette. A szépséghibákat kompenzálhatják a jó tulajdonságok, de az emberi értékeket nem lehet szépséggel, vagy izmos testtel kompenzálni csak amíg a rózsaszín köd tart, utána jön a felismerés, hogy egy esztétikus bábuba szerettél bele...

A jó kommunikáció, az élet szeretete, a jó kisugárzás, a mosoly és a vidám tekintet, az okos gondolatok és a közös érdeklődési kör időnként többet jelentenek mint a formás idomok, mert ezek a dolgok összetartanak két embert és szebbé tesznek egy kapcsolatot.

Mi a véleményetek? Beleszerethetünk valakibe aki nem is tűnik vonzónak, vagy egyáltalán nem az esetünk? Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre!

A szerető, a barátság extrákkal és az egy éjszakás kaland is olyan jellegű kapcsolatok, amelyeket általában az emberek nem vállalnak fel. Vagy azért mert párkapcsolatban élnek, vagy mert egyszerűen nem jelent olyan sokat a számukra, hogy fel akarják vállalni. Egészen addig nincs ezzel probléma, amíg a történet mind két szereplőjének megfelel ez az állapot. Amikor az egyik fél – általában a nő elkezd elégedetlenkedni akkor már probléma van. Az elégedetlenséget a nők nem feltétlenül mutatják ki, de belül érzik azt a megmagyarázhatatlan, furcsa fájdalmat, amely rátelepszik a lelkükre és nem hagyja őket nyugodni. Ez jó esetben elmúlik és az illető megemészti, hogy az adott kapcsolatot ő választotta, ő ment bele, ha már nem kényelmes a számára akkor változtat rajta. Rossz esetben a lelkében harc dúl és minden nap megvívja saját magával a csatáit, hogy nem kellene ezt folytatni... de időközben meggyőzi magát arról, hogy mégis... mert szereti a kedvesét, aki nem vállalhatja őt fel.

Jobban belegondolva az borzasztó érzés lehet, ha az utcán nem lehet kézen fogva sétálni, nem lehet beülni bármelyik kávézóba mert megláthat valaki, vagy nem lehet egy közös fotót megosztani a közösségi portálon arról/azzal az emberrel akit az ember fia/lánya szeret. Semmiségeknek tűnnek ezek a dolgok és természetesnek vesszük őket, de amikor nem lehet, akkor ezek a kis dolgok is nagyon tudnak fájni. Viszont minden kapcsolatnak meg van a jó és a rossz oldala is. Így aki szeretői státuszt, vagy barátságot vállal extrákkal, esetleg egy éjszakás kalandba bonyolódik, az tudja, mit vállal fel. Felfogja, megérti... de ettől a lelke még harcolhat ellene, így a leghevesebb érzelem is kínszenvedéssé válhat, mivel nem mindenkinek felel meg az az állapot, hogy együtt vagyunk egy kicsit, de ennyi. Az ember folyamatosan a jót keresi és arra törekszik, hogy boldogabb legyen, így érthető, hogy ha valakivel jól érezzük magunkat, akkor azzal minél több időt szeretnénk együtt tölteni és örömmel telekürtölnénk a világot a szerelmünkkel, a boldogságunkkal. Ha ezt nem lehet, logikus, hogy kellemetlenül érezzük magunkat, talán kicsit megalázó is a helyzet.

De ettől függetlenül vannak olyan kapcsolatok, amelyek ezen körülmények között is jól működnek, legalábbis látszólag. Az együtt töltött órák-napok csodálatosak, majd marad az űr és a vágyakozás, na meg a várakozás... Szerintem nagy lelki erő kell ahhoz, hogy valaki belemenjen egy felvállalhatatlan kapcsolatba, mivel gyakorlatilag akarata ellenére is fájdalmat okoz ezzel saját magának. De ugye egy kis jóért, egy csöppnyi boldogságért a nők nagy része képes szenvedni. A férfiak lelki világát is megzavarhatja egy ilyen kapcsolat, de azért legyünk őszinték, a nagy részük másként kezeli a szeretősdit, mint a nők. Mi érzelmesebbek vagyunk és akaratunk ellenére is azon tépelődünk milyen jó lenne együtt lenni, persze az agyunk tudja, hogy ezt nem lehet mert családja van, vagy egyéb ok miatt nem teljesedhet ki az adott kapcsolat. Ráadásul a nőkre az önkínzás is jellemző... megnézni a feleséggel készült fotókat (ha már a közösségi portálokon erre lehetőség van) és persze ilyenkor mindig kiderül, hogy az egy ronda, csúf banya, aki meg sem érdemli ezt a fantasztikus férfit... ha ez nem elegendő akkor le is játsszuk magunkban a kis filmet, hogy ő most biztosan csodásan érzi magát a családjával... vagy esetleg egy új nővel tölti az idejét.

Akkor most jöjjön a zűrzavaros, keserédes kapcsolatokról az én optimista véleményem. :-) Semmi sem történik ok nélkül. Az adott percben lehet, hogy valamit rossznak élünk meg, de attól a későbbiekben kiderülhet róla, hogy jó volt az úgy, sőt a lehető legjobban alakult az adott helyzet. Attól amiért valakivel jól érezzük magunkat, mert találkozunk néha-néha pár órára, vagy eltöltünk együtt egy hétvégét, vagy rosszabb esetben ritkán sikerül találkozni még nem tudhatjuk, hogy működőképes lenne-e az adott kapcsolat. Pár órán és napon át mindenki a legjobb oldalát mutatja, mert imponálni akar. Nem feltétlenül megjátszás ez, hiszen nem akarunk mi rosszat azzal, hogy jobbnak mutatjuk magunkat mint amilyenek vagyunk. Például lehet, hogy nagyon idegesítő, hogy dohányzik, vagy ledobálja a ruháit, vagy te már rég ébren vagy ő még alszik és millió más apró példát felhozhatunk ami akkor ha csak egy szenvedéllyel teli románcról, viszonyról van szó nem zavaró, sőt talán még aranyos tulajdonságnak is titulálható. Együttélés esetén viszont ezek a tulajdonságok, akár rémálommá is válhatnak, mivel nem csak pár kellemes óra jut a kedvesünkből, hanem együtt vagyunk éjjel-nappal, így a rossz tulajdonságokat is el kell viselni. Másrészt nem állítom, hogy aki egyszer hűtlen az mindig is az lesz, de azért valljuk be, hogy ha a szeretőnkkel költöznénk össze, amikor este éppen később érne haza ott motoszkálna a tudatunkban, hogy vajon nem egy új szeretővel volt-e... Tehát ha már felvállalhatatlan kapcsolatba kezd az ember szerintem próbálja meg élvezni minden pillanatát, de a rózsaszín köd mögül néha lásson ki és próbáljon meg kevesebbet rágódni a rossz dolgokon. Ha nem csak elviselni akarjuk egy ilyen kapcsolat negatív oldalát, amikor csak a vágy és a várakozás van, akkor a saját gondolkodásmódunkon kell változtatnunk, vagy a helyzeten... A nagy szerelemnek vélt érzelem lehet egy fellángolás, vagy egyszerűen csak egy erős vágy, vonzalom amit másként értelmezünk, nincs ezzel gond nem kell mindig értenünk az érzelmeinket, de ha nem akarunk szenvedni akkor előbb-utóbb tisztáznunk kell magunkban, hogy mit is érzünk. Ami még nagyon jellemző, hogy dacból, csak azért mert azt akarom és úgy kell legyen... akarja valaki „megszerezni” a kedvesét, ilyenkor szerintem már nagy szerelemről nem beszélhetünk.... ez inkább birtoklási vágy és bizonyítási kényszer. Ha megpróbáljuk felismerni az érzelmeinket, egyszerűbb lesz a helyzet. A külön töltött idő nem lesz rémálom, az együtt töltött pillanatokat viszont ki lehet élvezni.

Mi a véleményetek a témáról? Volt, esetleg van felvállalhatatlan kapcsolatotok?

Az nem kérdés, hogy barátságból lehet-e szerelem, de vajon működik ez a dolog fordítva is? Ha hosszabb ideig együtt voltunk a párunkkal, vagy évekig együtt éltünk és megromlik a kapcsolatunk, szakítunk maradhatunk barátok? Úgy gondolom megmaradhat a barátság, de ahhoz több dolognak is stimmelnie kell. Először is mind a két félnek felnőtten kell kezelnie a szakítás tényét. Másrészt ez csak akkor kivitelezhető, ha nem olyan dolog miatt szakított a pár, amely valamelyikükben, vagy mindkettőjükben mély sebet hagyott... Néhány év együttélés után ha kiderül, hogy valamelyik fél szeretőt tart például és ezért mennek szét, akkor nem biztos, hogy barátkozni akarnak egymással... Ha békésen zajlik a szakítás és meg tudják beszélni, hogy mi vezetett a kapcsolat végéhez akkor még lehetnek nagyon jó barátok is.

A helyzet teljesen más egy olyan kapcsolat/házasság esetén ahol gyerek(ek) is vannak, mert a szülők ha el is válnak szóba kell álljanak egymással a gyerekek miatt. Így vagy megy tovább egymás sértegetése és bántása, vagy megpróbálnak jó viszonyban maradni és esetleg még barátok is lehetnek, a gyerekek kedvéért és a saját lelki békéjük miatt. Ismerek olyan házaspárt akik tizenév házasság után váltak el és elég sok konfliktusuk volt, de a gyerek miatt erőt vettek magukon és megpróbáltak barátként viselkedni egymással. Az ünnepeket közösen töltötték, időnként "családi programokat" is csináltak, így a gyerek számára se volt olyan megrázó, hogy elváltak a szülei. A felnőttek pedig rájöttek, hogy párként nem illenek össze, de barátként megtalálják a közös hangot.

Ha a saját párkapcsolataimból indulok ki, van olyan exszem akivel ha összefutunk az utcán köszönünk egymásnak, de nem biztos, hogy szívesen bájcsevegnék vele. Viszont olyan is van, akivel megmaradt a jó viszony, időnként kommunikálunk és egyáltalán nem zavaró, hogy valaha mi egypár voltunk, túlléptünk rajta és barát/haverként jól elvagyunk. Így szerintem azon múlik a dolog, hogy a két ember mennyire jól kezeli a helyzetet és okoztak-e egymásnak olyan felejthetetlen sérelmeket amelyek után a baráti viszony ápolása lehetetlen. Ha például elvesztettük a bizalmunkat az illetővel szemben akkor esetleg ismerős lehet belőle de barát az nem... viszont ha egy kapcsolat ellaposodik és mind a két fél túl akar rajta lépni és ezt meg is tudják beszélni, akkor nagyon jól érezhetik magukat egymás társaságában a szakítás után is. A tinikor kivételével azt hiszem ez a helyzet mindig mindenkinek fejtörést okoz. Persze a tiniknek sem egyszerű, de akkor még jönnek mennek a szerelmek, így talán nem csinálnak belőle akkora drámát, mint az idősebb generáció.

A volt szerelmünkkel való barátság veszélyes is lehet...

Viszont a volt szerelmünkkel ápolt barátság veszélyes is lehet, mert könnyen lehet belőle nosztalgiázás, viszony... Ha rossz lelkiállapotban vagyunk, jó érzés megbeszélni a dolgainkat egy olyan valakivel aki jól ismer bennünket és a vigasztalásból, ölelésekből simán lehet egy erotikus éjszaka is... ezzel nem is lenne baj, ha az ember lánya szingli, ellenkező esetben jöhet a lelkiismeret furdalás... Aki nézett már valaha Szex és New York-ot az tudja, milyen könnyű összegabalyodni az ex pasival... de ezt a témát már kifejtettük bővebben. Ha szingliként bújunk ágyba a volt kedvessel akkor jöhet az agyalás, vajon nem lenne jó kibékülni, újra kezdeni... talán most jobban menne...?? Ha a másik félnek párja van akkor a helyzet csak tovább bonyolódhat, így a volt szerelemből lett barát/barátnő kezdhet vetélkedni az aktuális kedvessel, ez viszont a barátságot tönkreteheti.

Az is előfordulhat, hogy még nem engedtük el teljesen a volt kedvesünket, többet akarunk mint barátságot, de mivel szakítottunk a barátság skatulya jól jön, mert így legalább a közelében lehetünk. Na ez az ami nem sok jóra vezet. A saját lelki állapotunknak biztosan nem kedvez és előbb-utóbb az ex is rájön, hogy többet akarunk... szerintem a felmelegített kapcsolatok nem mindig vezetnek jóra, főleg akkor nem ha csak az egyik fél akarja... de próba szerencse.

A jelenlegi partnerünknek nem biztos, hogy tetszik, hogy mi a volt kedvesünkkel baráti viszonyt ápolunk, így ez több konfliktus oka lehet. Veszekedés, féltékenység... na erre senkinek sincs szüksége. Valahol érthető ha az aktuális kedvest zavarja, hogy a volt szerelmünkkel jó viszonyt ápolunk, az egészséges mértékű féltékenységre szükség van, de ha ez a dolog a két fél közé állhat akkor nem biztos, hogy érdemes rizikózni, már ha komolyan gondoljuk a kapcsolatunkat. Másrészt egy barátot eldobni egy aktuális szerelemért nem érdemes, tehát ördögi kör. Ezért sokan úgy döntenek, hogy "amit nem tud, az nem fáj" alapon nem mondják el, hogy az egyik legjobb barátjuk a volt szerelmük, talán ez a legjobb eset akkor a féltékenykedés és a veszekedés elkerülve, amíg ki nem derül, hogy a jó barátoknak történelmük is van együtt, mert akkor aztán nehéz lesz bebizonyítani, hogy nem történt semmi... "mi csaaaak barátok vagyunk..." Na de ettől izgalmas az élet, a bonyolult kapcsolatok, felejthetetlen viszonyok mindannyiunk emlékeiben ott vannak.

Részemről azt mondom, hogy a kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg saját lelkiismeretét, hogy működőképes lehet-e a volt kedvessel a barátság, vagy sem. Az tény, hogy a szerelem átalakul egy idő után, de ha egy kis szikra is maradt abban a kapcsolatban, abból könnyen tűz lehet... Mi a véleményetek a témáról? Jó viszonyban vagytok a volt szerelmeitekkel?

Amikor szerelmesek vagyunk rózsaszínben látjuk a világot és aktuális szívünk választottjának csak a jó tulajdonságait vesszük észre. Ilyenkor az apró kedvességeket is felnagyítjuk... majd a szerelem lankad és összeomlunk, mert rájövünk, hogy nem is az akinek gondoltuk, akibe beleszerettünk... Talán azért mert a tulajdonságaiba, az általunk felnagyított dolgokba szeretünk bele és nem a személybe? Eleinte ő a világ legudvariasabb pasija, mert kinyitotta az ajtót és előre engedett, vagy mert éppen hozott egy doboz csokit. Nincs ez máshogy a férfiaknál sem, a szerelem első időszakában egy rántottával is ámulatba lehet ejteni őket és rögtön rájönnek, hogy szerelmük a legjobb szakácsnő, ha egy akciófilmet is hajlandó megnézni, akkor maga a főnyeremény... Kicsit felnagyítva, de így néz ki a sztori.

A szerelem első időszakában a jó tulajdonságok dominálnak, a rosszakra ügyet sem vetünk. Ha késik, vagy lemondja a randit, esetleg füllentésen kapjuk akkor sem vesszük észre, hogy szívünk választottja is csak egy ember és vannak rossz tulajdonságai. Ilyenkor saját magunk előtt is mentegetjük és sec perc millió okot találunk a késésre, vagy a lemondott randira és minden egyébre, így szerelmünk nem is hibás, csak a véletlenek áldozata, akinek csak és kizárólag jó és még annál is jobb tulajdonságai vannak. Ebben az időszakban hiába mond bárki bármit, a reálisan látó kívülállókból, mint a barátnők, vagy barátok, családtagok nagy ellenségek is lehetnek, ha esetleg megpróbálják felhívni rá a figyelmünket, hogy a szerelmünk is "csak" egy ember és nem kell neki feltétlenül szobrot állítani. Mindenkinek voltak tinikori szerelmei... gondoljunk vissza egy kicsit, ha akkoriban valamelyik barátnőnk/barátunk rosszat mert mondani "életünk álom pasijáról/csajáról" elhittük? Ugye, hogy nem, sőt a legjobb barátnőnk/barátunk ellen fordultunk, mert ő tönkre akarja tenni a kapcsolatunkat...nincs ez másként felnőtt, vagy akár középkorúként sem. Ha valaki mással látták szívünk választottját, akkor az illető csak kavarni akar, mert nem akarja, hogy boldogak legyünk, mert áááá az elképzelhetetlen, hogy Ő mással.... lehetetlen.... csak az a rosszindulatú barátnő/barát akar kavarni akivel esetleg már 20 éve jobb viszonyt ápolunk mint sok rokonunkkal... Ezzel nincs is baj, mert a szerelem elvakítja és ezáltal boldoggá teszi az embereket, ilyenkor mindenki naivabb. Kellenek azok a rózsaszín ködös első hónapok, amikor nem látunk a szerelemtől. Csak felvetődik a kérdés, hogy kibe, mibe vagyunk szerelmesek? Abba az emberbe akit a párunknak tartunk, vagy a saját elképzeléseinkbe, amit kivetítünk rá, amit beleképzelünk a személyiségébe?

A kapcsolatok egy része ott bukik el, hogy a rózsaszín köd elszáll és észrevesszük, hogy ő is "csak" egy ember és nem nem ő a legudvariasabb, legromantikusabb, legjobb szakácsnő, legcukibb, tündéribb és még sorolhatnánk... csak egy ember, hús-vér valójában, saját egyéniséggel, aki eddig is olyan volt és ezután is olyan lesz, persze idővel csiszolódhat, de nem változik meg teljesen és nem is kell mert akkor már nem az az ember lenne. Mi viszont beleképzeltünk valami mást, valami többet, amitől különleges, felülmúlhatatlan és tökéletes lett a számunkra. De a szerelem lankad és kezdjük észrevenni a valódi énjét a kedvesünknek és előjönnek a rossz tulajdonságok is. Ami eddig cuki volt, az idegesítővé válhat, amit aranyosnak tartottunk, az erre az időszakra gyerekes lett, ami férfias volt, az mára már bunkóság és így tovább...

Azért az nem törvényszerű, hogy a szerelem enyhülésével a kapcsolatnak is véget kell érnie, ha tudjuk mi az amit elvárunk és mi az amit nyújtani tudunk a szerelmünknek akkor ez továbbra is egy felhőtlen kapcsolat lehet. Nem kell, hogy ő legyen a legtökéletesebb, csak nekünk feleljen meg és nem az elképzeléseinknek! Amikor felfedezzük a kedvesünk rossz oldalát is, gondoljuk át, hogy mi miatt nem vettük eddig észre, hogyan kezeltük eddig azokat a dolgokat amelyek mára már idegesítővé, kiborítóvá váltak? Nem kell rögtön feladni egy kapcsolatot, ha nehézségek adódnak... talán ez az idősebb generáció kapcsolatainak is a titka, hogy nem lecserélték, hanem "megjavították" a kapcsolataikat. Persze ami nagyon nem megy azt nem kell erőltetni, de mindenkinél más az a határ ami még a komfortzónáján belül van. Nem árt tudni, hogy az emberek nem változnak meg teljesen, csak részben és ezt nem is lehet elvárni senkitől. Mi lenne abból, ha kényünk-kedvünk szerint változna meg az aktuális szerelmünk? Papucsnak néznénk és akkor azért nem lenne jó, mert nem igazi férfi, vagy nem egy erős nő...

El kell fogadnunk, hogy a szerelem első időszakában szebbnek látjuk a dolgokat és csak a jóra koncentrálunk. Ha nem a képzelt valóságba, a felnagyított tulajdonságokba és viselkedési formákba szeretünk bele akkor jó kapcsolatunk lehet. Ha az adott személy a rózsaszín köd nélkül már nem tűnik ideálisnak, mert rájöttünk, hogy mégsem olyan mint amilyennek elképzeltük akkor vagy nem ő az igazi, vagy túl sok mindent várunk el tőle... Nincs olyan nő, vagy férfi aki teljesen megfelelne valakinek... Mindenki kialakítja a saját álomképét, keresi azt a személyt aki a leginkább megfelel az elvárásainak és ez így van jól. Ha a kapcsolat elején tudatosítjuk magunkban, hogy szívünk választottja csak nekünk különleges és attól, hogy szerelmesek vagyunk belé még nem ő a világ nyolcadik csodája, elkerülhetjük a kellemetlen ébredést... Ez viszont nem egyszerű és nem is biztos, hogy jó reálisan gondolkodni szerelmesen, mivel azzal tönkretehetnénk a perzselő szerelem varázsát. Ha megpróbáljuk elfogadni, hogy szerelmünk is egyéniség és nem a mi álmainknak megfelelő személy, de jó esetben hasonlít rá, akkor akár ő lehet a nagy Ő!

Írjátok meg a véleményeteket, kíváncsi vagyok mit gondoltok a témáról! A tapasztalatok is jöhetnek :) Ti csalódtatok már a kedvesetekben amikor a szerelem lankadt? Szerintem mindenki másként éli meg...

Közeleg a Valentin nap, a szerelmesek napja. Rózsa és szívecskés giccsek kaphatóak már minden sarkon, így ajándékot könnyű találni. :) Ha már Valentin nap, akkor vitassuk meg a szerelmet. A mit vegyek ajándékba Valentin napra témáról millió cikket találtok a neten, ezt most ugorjuk át. A szerelem egy lényeges téma, hiszen minden ember életében jelen van valamilyen módon. Vagy éppen szerelmes az illető, vagy csalódott és szenved, mert szerelmes volt, vagy a szerelmet keresi, vagy titkon, reménytelenül szerelmes...és sok más variáció elképzelhető még. A szerelem tehát átlengi a mindennapjainkat, de mit tudunk róla? Aki egy disszertációt szeretne olvasni a szerelemről, az jobb, ha most tovább kattint, mert itt csak könnyed elmélkedést talál a témáról. :)

A szerelem kémia?

Tudósok és kutatók már sok évvel ezelőtt kijelentették, hogy a szerelem kémiai alapon működik. A kutatók szerint megemelkedik a a dopamin, a fenil-etil-amin (PEA) és az oxitocin szint, ettől érezzük magunkat szerelmesnek. Ez az érzés akár 3 évig is tarthat, ezt követően a hormonszint visszaáll a megszokott szintre. Miért 3 év? Mert ennyi idő elegendő ahhoz, hogy két ember összeköltözzön és megszülessen a közös gyermekük, legalábbis a témával foglalkozó tudósok szerint. A szerelem ennél hamarabb is elmúlhat és állítólagosan a szakítás folyamán érzett fájdalom is a hormonok játékának köszönhető. A témával kapcsolatosan kismillió kérdés felvetődik. Először is nehéz elhinni, hogy a szerelem (csak) kémia, másrészt ha kémia, miért nem tart tovább? Elvileg azért, mert ugye ennyi idő elég a szaporodáshoz és a szervezetet leterhelné, ha évekig-évtizedeik szerelmesek lennénk. Ebben lehet valami, gondoljunk csak bele, ha tíz év házasság után is remegne a gyomrunk amikor megcsörren a telefon és a kedvesünk hív, vagy másra sem tudnánk gondolni csak a szerelmünkre?

Meddig tart a szerelem?

Akadnak rövidebb-hosszabb szerelmek. Ha a kémiai alapot vesszük, akkor már tudjuk, hogy elvileg 3 évig tarthat. Gyakorlatilag vannak akik 10-20 éve élnek boldog házasságban és még mindig szerelmesnek vallják magukat. Az sem ritka, hogy a szerelem pár hónap után elmúlik, ekkor a már nem szerelmes fél tovább állhat, vagy a szeretet, a ragaszkodás, a kötődés, a stabilitás iránti vágy összetarthatja a kapcsolatot és élhetnek tovább boldogan. Szerintem nem lehetünk mindig egyforma érzelmi állapotban, nem lángolhatunk valaki iránt folyamatosan ugyanolyan intenzitással, de ez nem azt jelenti, hogy a szerelemnek x idő múlva el kellene múlnia. Mások szerint a szerelem lassan múlik el és időközben felváltja a szeretet, ami sokkal erősebb kötelék, mint a szerelem. Ebben is lehet valami, hiszen az első hónapokban a randik előtt remegő gyomorral készülődünk, majd ez az érzés lassanként alábbhagy, talán a megszokás miatt, vagy az érzelmek intenzitása csökken?

A szerelmet sok féle képen lehet értelmezni

"Osho, indiai misztikus szerint, a szerelem egy csodás dolog. Addig, amíg kapcsolódásban tart, s nem kapcsolatban. Felfogása szerint a szerelemnek áradnia kellene egy adott személy felé, amíg az életben úgy hozza, de holnap nyugodtan áramolhat egy másik személy felé, kötelezettségek nélkül. Szerinte, mindenkinek ezt kellene csinálnia, és így mindenki boldog lehetne.A kapcsolatot elítéli, mert az berögzült, a múltra épít: Tegnap szerelmes voltam beléd. De – mondja Osho – az tegnap volt! Ma már lehet hogy elmúlt az érzés, miért folytassák hát a kapcsolatot. Elítéli ezt mint egyfajta rabszolgaságot." - Forrás wikipedia

Elolvastam, gondolkodtam, de nem tudok vele egyetérteni. Persze mindenkinek szüksége van a szabadságra és az ember alapvetően poligám, de ettől függetlenül furcsának tartom azt, hogy stabil kapcsolat nélkül lenne "normális" élni. Berögzült a stabil kapcsolat? Lehet, talán ezért jelent biztonságérzetet. Ha valamelyik félnek, vagy már egyiknek sem jó, akkor kilépnek belőle, vagy találnak egy megoldást, hogy ismét jó legyen a kapcsolat, ne induljunk ki másból csak a nyitott kapcsolatokból. Még azoknak is, akik ezt az életmódot preferálják van egy stabil párjuk. Az emberek érzései, érzelmei nem változnak napról-napra, ha csak nem éri őket, valami extrém külső hatás, ami miatt megutálná a párját az illető. Persze Osho gondolatait vélhetőleg másként kellene értelmezni, feltételezem nem arra célzott, hogy az ember érzelmileg labilis és minden nap másba szerelmes. Azt szeretné a tudtunkra adni, hogy az érzelmi szabadságra is szükségünk van, hogy ne kössük le magunkat, ha a kapcsolat nem jó, változtassunk és merjünk szeretni egy új embert. Ez csak az én véleményem, ezt is lehet sok féle képen értelmezni.

Aki szerelmes az hűséges?

A nagy többség azt állítja, hogy aki szerelmes, úgy igazán, mélyen, tisztán és őszintén, az nem lép félre. Ez szerintem nem így van, mert a szerelem, a vágy, a kíváncsiság mind különböző dolgok. Attól amiért valaki fülig szerelmes még megkívánhatja a titkárnőjét, mert szép hosszú combjai vannak, vagy éppen dekoltáltabb a ruhája mint máskor. Az más kérdés, hogy meg is csalja-e a szerelmét, vagy hűséges marad. Ez szerintem leginkább beállítottságtól és az adott helyzettől függ. A szerelem nem garancia a hűségre. De vélhetőleg kisebb eséllyel lép félre az aki bele van zúgva a kedvesébe, mint az aki már 20 éve házasságban él...tisztelet a kivételnek.

A szerelmet minden kultúrában másként értelmezik és talán minden személy másként éli meg. A szerelem fantasztikus érzés, amire gyakorlatilag mindenkinek szüksége van. A művészetek, mint a költészet, a szobrászat, vagy a festészet sem lenne teljes, ha a művészeket nem ihlette volna meg a szerelem, vagy éppen a szakítás miatti fájdalom. A szerelem nem ismer határokat, így jó esetben legalább életünkben egyszer mindannyian megtapasztalhatjuk. Bár erről is megoszlanak a vélemények, van aki szerint csak egy igaz szerelem létezik, van aki szerint végtelen, olyan is van aki a szakítás után jön rá, hogy ez nem is szerelem volt, csak lángolás, így vár tovább az igazira...Káprázatos, hogy egy érzelemről ilyen mértékben megoszlanak a vélemények. Mindenki máshogy éli meg a szerelmet, így talán mondhatjuk, hogy minden szerelem más. Ez egy olyan téma, amit napokon át vitathatnánk, mert teljes egyetértés a fentiek miatt soha nem lenne, de nem is kell. A szerelem minden pillanatát élvezni kell és nem kell túlbonyolítani.

Mi a véleményetek a témáról? A szerelemnek köze van a kémiához, vagy Oshonak van igaza és nem kellene elköteleződni még akkor sem amikor az ember fülig szerelmes? Milyen volt az első szerelmetek? Meséljétek el a tapasztalataitokat, kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Fotó forrása: wall-online.net

Az első megcsalásnál általában mindenkinek bűntudata van. Ha ez többször megismétlődik, vagy egy hosszútávú viszony alakul ki, akkor egy ideig még kínzó a lelkifurdalás, de ez lassan átcsap a "jaj nem kellene lebukni" érzésbe.

Legyen szó egy  kalandról, vagy hosszú szeretői viszonyról mindig mérlegelnünk kell, hogy megér-e nekünk annyit, hogy ezért a saját lelkiismeretünk kínozzon bennünket.

Mi van akkor, amikor kialakul egy szeretői viszony és csak úgy sodródunk az árral, de nem akarjuk feladni a kapcsolatunkat, vagy házasságunkat? Lehet bűntudat nélkül élni? Vagy megéri hűségesnek maradni?

Számtalan kapcsolat és házasság ment már tönkre, a váláskor a felek úgy gondoltak vissza az egészre, hogy kár volt ennyi időt elpazarolni... biztos, hogy pazarolni kell az időnket, vagy amiért kapcsolatban élünk, élvezhetjük az életünket?

Akadnak néha kihagyhatatlan helyzetek, egyesek életében több, másokéban kevesebb. A kérdés csak az, hogy megéri kihagyni a viszonyokat, a szeretőket, vagy érdemes sodródni az árral és élvezni az életet? Minden kapcsolat úgy indul, hogy boldogan élünk amíg... de ez sajnos nem mindig így van. Nem jobb ha élvezzük az életünket és nem egy esetleges válás után kesergünk azon, hogy mennyi időt pazaroltunk el és hány kihagyhatatlannak tűnő lehetőség mellett mentünk el?

Az biztos, hogy mindenkinek meg kell küzdenie a saját lelkiismeretével és el kell döntenie, hogy belefér-e a kapcsolatába a hűtlenség. Na de ugye általában mindenki úgy próbál hűtlenkedni, hogy ha egy mód van rá, akkor ne derüljön ki a félrelépés. A nyitott kapcsolatok esetében könnyebb az ilyesmi, de a lelki problémákat nem lehet kizárni. Legfeljebb a felek könnyebben túlteszik magukat az egészen.

Ha sikerül legyőzni a bűntudatot akkor fenntartható egy boldog kapcsolat/házasság és egy szeretői viszony? Mosolyogva szembe tudunk nézni a párunkkal, miután a szeretőnkkel hancúroztunk? Szerintem igen. Most lehet, hogy sokan megbotránkoznak, de valljuk be őszintén, ha biztosak lehetnénk abban, hogy soha nem derül ki a félrelépés és nem tesszük kockára a házasságunkat, akkor sokkal többen vágnának bele az ilyen kapcsolatokba. Ez elvi kérdés is, de az új dolgokra mindenki kíváncsi, így a csábításnak is sokan engednek.

Az emberek kíváncsiak, a hormonok is hajtanak bennünket és nem könnyű mindig ellenállni. Ugye mindenkinek ismerős a tipikus eset, amikor " most találkozom vele utoljára és befejezem ezt a viszonyt" ? Aztán az idő telik és a viszony folytatódik... Ha a hűtlen félnek nem lenne bűntudata beakarná fejezni a viszonyt? Nem hinném, sőt örömmel sodródna tovább és élvezné a pillanatot. De kínozza a bűntudat és félti a párját is, vagyis a kapcsolatát, amit nem akar feladni a szerető miatt. A múltkor már vitattuk, hogy szülés után sok nő elutasítja a párját, ha ebben az esetben lép félre a férj, akkor talán még meg is lehet érteni. Nem mondom, hogy a megcsalást el kell fogadni, vagy tudomást sem kell róla venni, ezt mindenki saját maga dönti el, de legyünk őszinték vannak olyan helyzetek amikor oka van rá a nőnek/férfinak, hogy félrelépjen.

Ha már belemegyünk egy kalandba, vagy viszonyba élvezzük a perceket és hagyjuk a bűntudatot. Szerintem amíg otthon nincs probléma a kapcsolatunkkal és a mindennapokkal nem biztos, hogy érdemes tépelődni. Ha pedig nem bírja a lelkünk a kettős életet, akkor semmi értelme a viszonynak, hiszen a néhány boldog óra nem éri meg a szorongást és a lelki nehézségeket. A viszony akkor jó, ha az boldoggá tesz bennünket és örömöt jelent a számunkra, ha ez nincs meg, akkor nem sok értelme van. A lényeg, hogy ismerjük fel, mi a jó nekünk, a szenvedélyes viszonyok, vagy a monogám párkapcsolat az amire szükségünk van.

Ti mit gondoltok a megcsalásról? Lehet élvezni a viszonyt bűntudat nélkül? Vagy a félrelépés kínzó bűntudattal jár? Ha szeretői viszonyba keveredtetek élveztétek, vagy gyötrődtetek?