Kibe, mibe leszünk szerelmesek?

Amikor szerelmesek vagyunk rózsaszínben látjuk a világot és aktuális szívünk választottjának csak a jó tulajdonságait vesszük észre. Ilyenkor az apró kedvességeket is felnagyítjuk... majd a szerelem lankad és összeomlunk, mert rájövünk, hogy nem is az akinek gondoltuk, akibe beleszerettünk... Talán azért mert a tulajdonságaiba, az általunk felnagyított dolgokba szeretünk bele és nem a személybe? Eleinte ő a világ legudvariasabb pasija, mert kinyitotta az ajtót és előre engedett, vagy mert éppen hozott egy doboz csokit. Nincs ez máshogy a férfiaknál sem, a szerelem első időszakában egy rántottával is ámulatba lehet ejteni őket és rögtön rájönnek, hogy szerelmük a legjobb szakácsnő, ha egy akciófilmet is hajlandó megnézni, akkor maga a főnyeremény... Kicsit felnagyítva, de így néz ki a sztori.

A szerelem első időszakában a jó tulajdonságok dominálnak, a rosszakra ügyet sem vetünk. Ha késik, vagy lemondja a randit, esetleg füllentésen kapjuk akkor sem vesszük észre, hogy szívünk választottja is csak egy ember és vannak rossz tulajdonságai. Ilyenkor saját magunk előtt is mentegetjük és sec perc millió okot találunk a késésre, vagy a lemondott randira és minden egyébre, így szerelmünk nem is hibás, csak a véletlenek áldozata, akinek csak és kizárólag jó és még annál is jobb tulajdonságai vannak. Ebben az időszakban hiába mond bárki bármit, a reálisan látó kívülállókból, mint a barátnők, vagy barátok, családtagok nagy ellenségek is lehetnek, ha esetleg megpróbálják felhívni rá a figyelmünket, hogy a szerelmünk is "csak" egy ember és nem kell neki feltétlenül szobrot állítani. Mindenkinek voltak tinikori szerelmei... gondoljunk vissza egy kicsit, ha akkoriban valamelyik barátnőnk/barátunk rosszat mert mondani "életünk álom pasijáról/csajáról" elhittük? Ugye, hogy nem, sőt a legjobb barátnőnk/barátunk ellen fordultunk, mert ő tönkre akarja tenni a kapcsolatunkat...nincs ez másként felnőtt, vagy akár középkorúként sem. Ha valaki mással látták szívünk választottját, akkor az illető csak kavarni akar, mert nem akarja, hogy boldogak legyünk, mert áááá az elképzelhetetlen, hogy Ő mással.... lehetetlen.... csak az a rosszindulatú barátnő/barát akar kavarni akivel esetleg már 20 éve jobb viszonyt ápolunk mint sok rokonunkkal... Ezzel nincs is baj, mert a szerelem elvakítja és ezáltal boldoggá teszi az embereket, ilyenkor mindenki naivabb. Kellenek azok a rózsaszín ködös első hónapok, amikor nem látunk a szerelemtől. Csak felvetődik a kérdés, hogy kibe, mibe vagyunk szerelmesek? Abba az emberbe akit a párunknak tartunk, vagy a saját elképzeléseinkbe, amit kivetítünk rá, amit beleképzelünk a személyiségébe?

A kapcsolatok egy része ott bukik el, hogy a rózsaszín köd elszáll és észrevesszük, hogy ő is "csak" egy ember és nem nem ő a legudvariasabb, legromantikusabb, legjobb szakácsnő, legcukibb, tündéribb és még sorolhatnánk... csak egy ember, hús-vér valójában, saját egyéniséggel, aki eddig is olyan volt és ezután is olyan lesz, persze idővel csiszolódhat, de nem változik meg teljesen és nem is kell mert akkor már nem az az ember lenne. Mi viszont beleképzeltünk valami mást, valami többet, amitől különleges, felülmúlhatatlan és tökéletes lett a számunkra. De a szerelem lankad és kezdjük észrevenni a valódi énjét a kedvesünknek és előjönnek a rossz tulajdonságok is. Ami eddig cuki volt, az idegesítővé válhat, amit aranyosnak tartottunk, az erre az időszakra gyerekes lett, ami férfias volt, az mára már bunkóság és így tovább...

Azért az nem törvényszerű, hogy a szerelem enyhülésével a kapcsolatnak is véget kell érnie, ha tudjuk mi az amit elvárunk és mi az amit nyújtani tudunk a szerelmünknek akkor ez továbbra is egy felhőtlen kapcsolat lehet. Nem kell, hogy ő legyen a legtökéletesebb, csak nekünk feleljen meg és nem az elképzeléseinknek! Amikor felfedezzük a kedvesünk rossz oldalát is, gondoljuk át, hogy mi miatt nem vettük eddig észre, hogyan kezeltük eddig azokat a dolgokat amelyek mára már idegesítővé, kiborítóvá váltak? Nem kell rögtön feladni egy kapcsolatot, ha nehézségek adódnak... talán ez az idősebb generáció kapcsolatainak is a titka, hogy nem lecserélték, hanem "megjavították" a kapcsolataikat. Persze ami nagyon nem megy azt nem kell erőltetni, de mindenkinél más az a határ ami még a komfortzónáján belül van. Nem árt tudni, hogy az emberek nem változnak meg teljesen, csak részben és ezt nem is lehet elvárni senkitől. Mi lenne abból, ha kényünk-kedvünk szerint változna meg az aktuális szerelmünk? Papucsnak néznénk és akkor azért nem lenne jó, mert nem igazi férfi, vagy nem egy erős nő...

El kell fogadnunk, hogy a szerelem első időszakában szebbnek látjuk a dolgokat és csak a jóra koncentrálunk. Ha nem a képzelt valóságba, a felnagyított tulajdonságokba és viselkedési formákba szeretünk bele akkor jó kapcsolatunk lehet. Ha az adott személy a rózsaszín köd nélkül már nem tűnik ideálisnak, mert rájöttünk, hogy mégsem olyan mint amilyennek elképzeltük akkor vagy nem ő az igazi, vagy túl sok mindent várunk el tőle... Nincs olyan nő, vagy férfi aki teljesen megfelelne valakinek... Mindenki kialakítja a saját álomképét, keresi azt a személyt aki a leginkább megfelel az elvárásainak és ez így van jól. Ha a kapcsolat elején tudatosítjuk magunkban, hogy szívünk választottja csak nekünk különleges és attól, hogy szerelmesek vagyunk belé még nem ő a világ nyolcadik csodája, elkerülhetjük a kellemetlen ébredést... Ez viszont nem egyszerű és nem is biztos, hogy jó reálisan gondolkodni szerelmesen, mivel azzal tönkretehetnénk a perzselő szerelem varázsát. Ha megpróbáljuk elfogadni, hogy szerelmünk is egyéniség és nem a mi álmainknak megfelelő személy, de jó esetben hasonlít rá, akkor akár ő lehet a nagy Ő!

Írjátok meg a véleményeteket, kíváncsi vagyok mit gondoltok a témáról! A tapasztalatok is jöhetnek :) Ti csalódtatok már a kedvesetekben amikor a szerelem lankadt? Szerintem mindenki másként éli meg...