Más fényben is láthatod a dolgokat

A lakás hangulata befolyásolja a mi hangulatunkat is. Egy romantikus éjszakához nem elég a kellemes zene, a mámorító hangulat megteremtéséhez ennél több kell. Az ember vizuális lény, ez köztudott. Hatással van ránk amit látunk, ezért számítanak a fények és a megvilágítás, nem csak egy romantikus éjszakán, hanem minden esetben. A gyertya fénye romantikus hangulatot idéz elő, de ez már kissé snassz és megszokott lehet. Ráadásul ha hosszútávra tervezünk, azaz szeretnénk egy alap hangulatot adni a hálószobának, akkor érdemesebb a világítási rendszert úgy kialakítani, hogy az a számunkra megfelelő legyen. Olcsó LED izzók és égők is kaphatóak a hazai piacon és ezek használatával bármilyen hangulatú világítást kialakíthatunk a lakásunkban. A LED izzók előnye, hogy nagyon energiatakarékosak, mégis káprázatos fényekkel varázsolnak el bennünket. A hétköznapok is különlegessé válnak, ha más fényben látjuk a lakásunkat!

Tudtad?

A hálószoba világítás azért fontos, mert itt töltődünk fel. Az alvás ugyanolyan fontos, mint az erotikus éjszakák, ezért is kell megfelelő izzókat választanunk, amelyeknek fénye nem zavaró, inkább megnyugtató. Egy kellemes éjszaka folyamán a lágy fények, érintésre ösztönöznek minket. Ez azt jelenti, hogy a látás helyett a tapintásra hagyatkozunk és élvezzük, hogy nem látunk minden részletet tisztán. Az erotika esetében pedig a tapintás nagyon lényeges, mivel élmény felfedezni a partnerünket. Egy kapcsolat, érzelmi állapot szinten tartásához elengedhetetlen az érintés. Az emberek nem szoktak tudatosan azon mélázni, hogy a fények mennyire befolyásolják a hangulatukat, vagy az éjszaka alakulását. Azt mindenki tudja, hogy a romantikus órák alap kelléke a gyertya, de aki egy kicsit fantáziadúsabb, az a LED izzók segítségével is elérheti ugyanezt a hatást, sőt fokozhatja a vizuális élményt.

Hol és mit?

A világítás esetében is először az anyagiak merülnek fel. Megéri LED izzókra váltani, mekkora költségekkel jár mindez? A www.ledker.hu webáruház tele van akciós termékekkel. Mikor eldöntöttük, hogy a lakásunkban lecseréljük a meglévő hagyományos izzókat és egy kis fényt viszünk a szürke hétköznapokba, hosszasan keresgéltük, hogy hol érdemes beszerezni mindent amire szükségünk van. A ledker.hu-ra esett a választásunk. A termékek kiváló minőségűek, ráadásul az árak is nagyon előnyösek, a választék pedig hatalmas. Mivel a cég a teremvilágítástól, a boltvilágításig minden esetben megfelelő termékeket tud ajánlani, nem volt kérdéses, hogy ha már az egész lakás hangulatán változtatni akarunk, akkor hozzájuk fordulunk. Még a kivitelezést is vállalják, így ha különleges fényjátékra vágyunk, az sem akadály, csak el kell döntenünk mit akarunk és ők valóra váltják terveinket. Sokkal otthonosabb és barátságosabb a hálószoba és a nappali is, mióta kellemes fények uralják a helyiségeket. Próbáljátok ki, hogyan érzitek magatokat egy olyan helyen ahol a hideg fények kerülnek előtérbe és milyen érzések uralkodnak rajtatok, amikor lágy és kellemes, akár hangulatvilágítás szerű fények uralják az adott helyiséget. A különbség egyértelmű lesz!

www.ledker.hu