Az ember nem mindig racionális szempontok alapján választ társat. Néha csak hosszú együttélés-házasság után derül ki, hogy mégsem ő a tökéletes pár. Ismeritek azt a keserédes érzést, amikor úgy tűnik minden rendben van, a kapcsolat egy része jól működik, boldogak vagytok, de valami mégsem jó. A másik visszahúz... Tele vagy jó ötletekkel, óriási terveid, vágyaid vannak, a karriered, a vállalkozásod felépítésén küszködsz és mikor hazaérsz egy dicséret helyett azt kérdezik mi a vacsora... vagy meghallgatnak, de nem tudnak veled együtt örülni... a legszörnyűbb esetben lehurrognak és elmondják neked, hogy ez úgysem fog működni, belebuksz, kevés vagy hozzá, nem tudod megvalósítani, a szomszéd néni lányának sem sikerült, miért pont neked menne...Mindegy, hogy vállalkozásról, munkahelyről, vagy másról van szó, amikor a párod-házastársad nem támogat mondhatni borzalmas érzés.

A támogatásra nem azért van szükség, mert nem vagyunk képesek nélküle boldogulni, csak kellemes érzéssel töltene el, ha az akivel szeretnéd leélni az életed, esetleg közös gyerekeitek is vannak melletted állna. Több példát is hallottam ismeretségi körömben, amikor valaki 30 éves kora fölött elkezdett tanulni, munkát váltott, vagy vállalkozó lett és eleinte majd kiugrott a bőréből örömében, majd a párja szépen lassan elkezdte fúrni és beültette a bogarat, hogy neked ez nem fog menni... ennek eredménye, hogy a lelkesedés szépen lassan alábbhagyott. Jó esetben ilyenkor előjön a bizonyítási vágy és a csak azért is megcsinálom érzés, de nem mindenki ilyen. Akik lelkileg kissé gyengébbek elhiszik, hogy tényleg nem tudják megvalósítani a céljaikat és ami talán még ennél is elkeserítőbb rájönnek, hogy egy olyan emberrel élnek együtt, aki nem támogatja őket, aki nincs mellettük.

Miért akar visszahúzni a párod?

Sokat gondolkodtam ezen a kérdésen és leginkább arra jutottam, hogy biztonságérzetből, féltékenységből, azért, hogy magához láncoljon. Az olyan emberek szurkapiszkálják a kedvesüket akik magukkal sincsenek kibékülve és inkább visszahúzzák a másikat is, csak ne lépjen előrébb, ne kelljen haladni, vagy valamit letenni az asztalra. A jó az ami van felfogású emberek lélekrombolóak tudnak lenni, csak azért, hogy ne kelljen változtatniuk a kényelmes életükön. Ha anya elkezd tanulni, vagy vállalkozni, akkor apának kell vigyázni a gyerekre, vagy be kell segíteni a háztartásban, nincs minden nap meleg vacsora, hát kinek kell ez? A férfiak egy része ilyenkor önvédelemből kezd el kapálózni és húzza vissza a párját, hiszen ez a kulcs ahhoz, hogy megőrizze kényelmes mindennapjait... vagy éppen ezzel teszi tönkre a kapcsolatát, de ez általában csak később derül ki. A hölgyek sem jobbak és sok esetben ugyanezt művelik, mert amíg ők esténként otthon ülnek a gyerekkel, apa tanul, vagy éppen tárgyal, céges vacsikra jár, ahol új, csinos és fiatal nőkkel ismerkedhet meg... a félelem, a birtoklási vágy, a féltékenység uralja ilyenkor a nők és férfiak elméjét is. Ha jobban belegondolunk az lenne az ésszerű, hogy támogassuk a kedvesünket, még akkor is ha mindenki más azt mondja, hogy túl nagy fába vágta a fejszéjét, nekünk ki kellene állnunk mellette. De ez csak úgy lehetséges, ha félretesszük a félelmeinket és ahelyett, hogy azon kattogunk mi történhet akkor ha kimoccan, kevesebb időt tölt a családdal megpróbáljuk a dolog jó oldalát nézni.

A kapcsolat lemondásokkal jár?

Álmai és céljai mindenkinek vannak, de ha a támogatás és biztatás, szükség esetén nyoszogtatás elmarad, akkor az álmok legfeljebb a buksinkban élnek tovább, mert nem teszünk értük. A kapcsolat nem szólhat a lemondásokról! Kompromisszumok kellenek és néha változtatni kell azért, hogy mind a két fél boldog legyen, de ha valaki tanulni, vállalkozni, sportolni akar nem mondhat le a döntéséről csak azért mert a kedvese éppen féltékeny, vagy nem elég jó az önbizalma... A jó kapcsolat alapja a bizalom és ha életünk társában megbízunk akkor nem félünk attól, hogy mi történik, ha kevesebb időt tölt velünk, vagy éppen új embereket ismer meg.

Ha az ember azt érzi, hogy nincs mellette az aki szereti, akkor előbb-utóbb besokal és ez a kapcsolat végéhez is vezethet. Amennyiben pl. egy vállalkozásról beszélünk és anya szeretné bevonni apát is, mert közös érdekük, hogy több pénzt keressenek, de apa nem akarja, inkább kifogásokat keres akkor anya rájön, hogy egyedül kell megoldania a dolgokat... mikor tudatosul benne, hogy egyedül is képes megvalósítani a céljait és ezért otthon nemhogy megdicsérnék, inkább leharapják a fejét, akkor elkezd azon töprengeni, hogy jó-e a kapcsolat és általában ezt követi a válás, megcsalás, együttélés helyett egymás mellett élés...

Természetesen nem mindig és nem mindenben támogathatjuk a párunkat, ha azt gondoljuk, hogy éppen valami butaságot követne el akkor megpróbáljuk lebeszélni róla. De az építőjellegű kritika és a visszahúzás között hatalmas a különbség... Mit gondoltok a témáról? Éreztétek már úgy, hogy többre vagytok képesek egyedül, mint a kedvesetekkel? Az ilyen helyzetek megoldhatóak, vagy elkerülhetetlen a válás? Kíváncsi vagyok a véleményetekre!