A remények megölik a pillanatot

Amikor találkozunk egy jóképű pasival/csinos nővel rögtön elkezdődik a reménykedés. Általában nőkre jellemző, hogy már az első randin azon agyalnak, mi lesz később. Felhív majd? Mit vegyek fel a következő randira?... A következő randi persze még nincs is megbeszélve...

Ha már összejött néhány találkozás, akkor lehet agyalni, hogy vajon milyen férj és apa lenne. El lehet képzelni az esküvőt és a közös életet... A nők legnagyobb része ezt teszi... A férfiak két lábbal állnak a földön, általában céltudatosak és inkább a pillanatra koncentrálnak. Persze jöhet a rózsaszín köd, amikor a férfi is elveszíti a fejét és akkor kezdődik az álmodozás, a tervezgetés. Ezzel alapvetően nincs is gond, de jót teszünk ezzel a kialakulóban lévő kapcsolatunknak?

A tervezgetés és a reménykedés szükséges, viszont ha túlzásba visszük, akkor az álmainkhoz mérjük az adott személyt... Ha egy adott helyzetben nem úgy reagál, ahogyan elvárnánk, például nem hív fel, vagy akármi egyéb, akkor dühösebbek vagyunk, mint kellene. Miért? Mert nem az aktuális csalódásunk miatt haragszunk, bennük egy világ dől össze, mert már mindent megterveztünk. Ha a párunk lemond, vagy elhalaszt egy vacsorát, vagy más programot, nem csak az a baj, hogy akkor este nem látjuk. Már elterveztük az adott este teljes menetét, eldöntöttük, milyen lesz a hangulat, a ruhánk, sminkünk és minden egyéb is gondosan megtervezett. A szemünkben ilyenkor nem egy randi hiúsul meg, hanem a saját elképzelésünk, az álomképünk, amit felépítettünk.

Az első randin, vagy a kapcsolat elején van értelme nagy terveket és álmokat szövögetni? Részben igen, részben nem. Az álmok szükségesek, hiszen ha valakihez vonzódunk, akkor szeretjük elképzelni, hogy mi lenne ha... ez akár előre is viheti a kapcsolatot. A tervek is kellenek, hiszen ha nem tervezzük meg az esti programot, akkor zűrzavar is lehet, de nem kell mindent aprólékosan eltervezni. A spontaneitás nem rossz dolog!

 

Ha mindent előre megtervezünk, nem élvezzük a pillanatot, mert már azon görcsölünk, hogy mi lesz akkor ha... Az első randin mi értelme azon gondolkodni, hogy felhív-e? Ezzel elrontjuk az esténket és az is lehet, hogy az elkövetkezendő egy-két napunkat... Mi van akkor, ha nem hív fel? Semmi! Volt egy kellemes esténk, de ez nem az a személy, aki a nagy Ő lesz... ha ebbe nem tudunk beletörődni, akkor tessék cselekedni. A telefon nem csak egy irányból működik... rég kiveszett az a szabály, hogy a férfinak kell először telefonálni... Ha nem akarjuk kivárni, amíg csörög, vagy mindenképpen folytatást akarunk, akkor miért ne jelentkezhetnénk? Legrosszabb esetben elutasítás lesz a vége, de akkor sem dőlt össze a világ, legalább nem reménykedünk tovább hiába... remélhetőleg az esküvőt még nem terveztük meg, tehát nem dőlnek össze a csodás álmaink...

A kapcsolat elején sem sok értelme van a nagy aggodalomnak. Mi van akkor, ha csak le akar fektetni... Mi lesz, ha ez csak pár hétig tart... és a hasonló gondolatok megölik a pillanat varázsát. Ha csak le akar fektetni, akkor valószínűleg azért mész bele, mert tetszik az adott férfi, tehát örömet jelent a számodra. Ha szingli vagy nem igazán van miért megbánd, volt egy kellemes éjszakád, hogy nem lett belőle több.. ilyen az élet, nem lehet minden kalandból szerelem... Ha csak rövid ideig tart a kapcsolat... élvezd ki... ha azon kattogsz, hogy meddig fog tartani, akkor nem tudod kiélvezni a közös pillanatokat és talán ezzel szúrod el az egészet.

Sokan gondolhatják, hogy elvont a gondolkodásom, vagy felelőtlen vagyok, de mielőtt ezt kijelentetnétek gondoljátok át az adott témát. Egy randi, vagy egy kapcsolat csak rossz lehet, ha rövid ideig tart? Minden felfogás kérdése! A jót és a rosszat is láthatjuk a dolgokban/helyzetekben. Arra akarunk emlékezni, hogy jaj de szörnyű nekünk, mert nem hívott fel, vagy mert két hónap után lelépett? Nem! Inkább arra szeretnék emlékezni, hogy jaj de jó volt az adott éjszaka, vagy mennyire jó volt az az adott két hónap!

Ha egy kapcsolat nem működik, vagy hirtelen lelép az aktuális nagy Ő, esetleg már az első randi után elkerül, akkor rögtön jöhet a nyafogás és az önértékelési problémák. Hol rontottam el? Mi a baj velem? Mit nem csináltam jól? Biztosan jobb nője/pasija van... Ez nem így van! Nem rontottuk el, ha csak nem csináltunk orbitális baromságot, de azokban az esetekben az ember, nem kérdezi, hanem tudja, hogy hol rontotta el... Nem alakulhat ki mindenkivel szimpátia, vagy kapcsolat. Nem dől össze a világ attól, hogy egy adott személy nem gerjed ránk, hogy nekünk éppen tetszik... hát van ez így. Ez még nem tragédia, talán később még lehet belőle valami, de ha nem az sem gond... Nem tehetjük fel egy lapra az életünket... igen, szeretek reálisan gondolkodni :) Az élet egy nagy kaland és néha sodródni kell. Nem szabad túlságosan komolyan venni mindent és nem sok értelme van az első randin nagy terveket szövögetni... a csalódottság mértéke tőlünk függ. Ha kapaszkodunk egy személybe, anélkül, hogy a kapcsolatnak alapjai lennének, akkor lehet, hogy az lesz a vége, hogy felnyaljuk a betont... nem törvényszerű, de előfordulhat...


Ti szoktatok az első randi után tervezni? Kivárjátok, amíg felhív az adott személy, vagy nem bírjátok megállni és inkább Ti jelentkeztek? Amikor egy jól induló kapcsolatnak hamar vége szakad, hogyan élitek meg? Önmarcangolás és hiba keresés, vagy képesek vagytok elengedni és túllépni az egészen? A jót látjátok az ilyen helyzetekben, vagy inkább az önsajnálat a jellemző?

Kíváncsi vagyok a véleményetekre! Mindenki máshogy éli meg a kapcsolatokat...