Spiritualitás a párkapcsolatban- veszélyes is lehet!

spiritual.jpgA párkapcsolat működésének titkával kapcsolatban sok mindenről olvashatunk az önmagukat szakavatottaknak valló emberek klaviatúrájából, vannak, akik szerint a kémia mindennek a titka, ha a szex nem kellőképp elégíti ki mindkét fél igényeit, vágyait, akkor az előbb-utóbb be fog fulladni.

Az is mindennapi vita tárgya, hogy a fizikai megjelenés vagy a lelki összhang az, ami egy párkapcsolatot összetart, de az igazság az, hogy ez egyénenként változik, és teljesen tutti recept nem létezik.

Ha szétnézünk egy kicsit a világban, megfigyelhetjük, hogy egyre több ember (legyen férfi vagy nő) fordul a spiritualitás felé. Külön-külön vagy párban, sok esetben ebben vélik megtalálni a kiutat egy problémából (legyen személyes vagy párkapcsolati), vagy a még mélyebb összekovácsolást remélik az  egymásra hangolódás útján mindazok, akik eljutottak a felismerésig: "feladatuk van egymással", amit meg kell oldani.

De mi van azokkal a párkapcsolatokkal, ahova a spiritualitás úgy tolakszik be, hogy az addig felépített élet egyik percről a másikra feje tetejére áll, és a megváltó nyugalom és béke helyett a káosz és értetlenség lesz az uralkodó?

A téma egy ismerősöm által mesélt történet kapcsán jutott eszembe, és meglepő, hogy egyre több helyen lehet olvasni hasonló sztorikat, amiben a spiritualitásra törekvés fordítva üt vissza, nem összekovácsol, hanem eltávolít.

Öt éve együtt élő - környezetükben mintapárnak nevezett - pár női fele érezte úgy, hogy sokat adna a kapcsolatukhoz, ha a spiritualitás útjára lépne, ha az önmegismerés, az energia emelés, a csakratisztítás, és a gyorstalpalóban elvégzett energiakezelési/felhasználási tudás birtokába kerülne.

Nem kérdés, hogy a szándék teljesen tiszta volt, és ugyan ki dobná rá az első követ, ha egy kicsit saját önbecsülésének és önbizalmának növelésére vágyott, hisz a  hasonló tanfolyamok szinte minden második mondat a "te is képes vagy rá", "neked ez jár", "ideje, hogy magadra is gondolj", "dobd ki a régi lemezt, merj változtatni".

A megerősítések egy karizmatikus "mester" személyével párosítva könnyen beszippanthatják az erre fogékony embereket, így ismerősöm barátnője is szépen belesétált ebbe az érdekes világba, ami egykönnyen rabul ejtette. Míg párja kezdetben támogatta, és valóban úgy érezte, kapcsolatuk harmonikusabbá válhat, és a felmerülő feszültségeket könnyebben meg tudják oldani a spiritualitás segédeszközeivel, mi több, ő is nyitottnak érezte magát, a teljesebb, pozitívabb életet ígérő út felé.

Ám a kis hölgyet egyre inkább magával ragadta az egész titokzatos tudást ígérő világ, és a pozitív változás egyre inkább elmaradt, az addig jó működő párkapcsolat kezdett szétcsúszni, ő folyamatosan a "mester" kegyeit kereste, segédkezett, míg mindent mást elhanyagolt: párkapcsolatot, családot, munkát egyaránt.

A végkifejlete a dolognak az lett, hogy a "mester" tanácsára a hölgyben egyik napról a másikra megfogalmazódott, a párjával már nincs közös feladatuk, nincs semmi, ami összeköti őket, és ez ellen semmilyen ész érvet nem volt hajlandó elfogadni.

Nem csoda, ha a férfi mentális megcsalásnak érezte a dolgot, mert nem egy másik férfi miatt akarja a szeretett nő elhagyni, hanem egy megfoghatatlan, képlékeny meggyőződésért.

A történet ma ott tart, hogy a hölgy nem csak a párjától fordult el, de saját családtagjaiban is idegeneket vél, akikkel nem akar kapcsolatot fenntartani, a férfi még ugyan küzd a nőért és próbálja meggyőzni, hogy kettejük kapcsolata nem érhet ennyivel véget, nem dobhatnak ki öt év "munkáját" egy néhány hónap alatt történő "pálfordulás" miatt.

Az egészből engem az fogott meg a legjobban, hogy veszélyesek is lehetnek az újkori spiritualitásba mártott önismereti, életvezetési tanfolyamok, mert szörnyű lehet a felismerés, hogy egy alaposan felépített agymosás után egy reggel arra ébredünk, hogy az addig imádott párunk idegenként tekint ránk...

banner.gif